EGY CSATA VÉLETLEN HŐSE

            (…Igen, hát eljött a nagy nap! Eiroku negyedik évében, azaz 1561-ben Takeda Singen elégedetten foglalt helyet híres csatazászlója, a Furin kazan tövében, és várta, hogy felszálljon a Kavanakadzsimát elborító köd. Hadainak nagyobb része ezekben a percekben támadja meg Ueszogi Kensin embereit a Szaidzso hegyen vert táborukban. Neki már semmi más dolga nincsen, mint kivárni a menekülő csapatokat és teljessé tenni a győzelmet. Azonban amint kitisztult a kép a megdöbbent Singen ellensége seregével találta magát szemközt. Hűnek kellett maradnia jelmondatához („A hegy nem mozdul”), és tartania állásait a fő erők megérkezéséig. A japán történelem legvéresebb ütközete bontakozott ki, ember feszült embernek, Ueszogi minden áron ki akarta csikarni a győzelmet. A harcban meghalt Takeda Nobusige, Singen testvére, és Jamamoto Kanszuke, a takedák stratégája. Amikor megérkezett a felmentő sereg, Kensinnek sikerült emelt fővel elvonulnia a csatatérről. Jamamoto Kanszuke, a zseniális tábornok, ezt nem engedte volna…)

Ez még akkoriban történt, amikor az emberek nem keverték össze a tartalmas életet a hosszúval. A dolgok, értékek, a helyükön álltak, tudtak jót tenni és nem jótékonykodni, gyűlölni utálkodás helyett, képesek voltak megkülönböztetni a szépet a kívánatostól, a szerelmet a vágytól. És nem utolsó sorban a férfiakból sugárzott férfiasságuk, keveset panaszkodtak, szűkszavúan udvaroltak, sokat ittak, – s ölre mentek, ha kellett.

            Kit ne foglalkoztatna az idő sokrétűsége, mit nem adnánk, ha ott lehetnénk ismét, vagy az akkor és most vásznait cserélhetnénk fel! Átváltani a jelenről a múltra, másként ott lenni, tudatosan megfelelni, nem pedig spontán hibázni (igen, kijavítani, folyamatosan kijavítani!), milyen csodálatos jótétemény lenne! Istenem, add, hogy megtehessem – imádkozott félig hangosan Nicanor d’Escoto a langyos nyári éjszakában. Szerelmes volt Carmen Dolores Ibanezbe, de nem mert szembe szállni Octavio Gómez pengéjével. Pedig nem szabadott e korban sem megfutamodni, sem gyengének látszani. Jelentéktelen élete végtelennek tűnő éjszakáin elgondolkozhat majd egyedül a meghátrálás szégyenén, a jóvátehetetlen behódolás tényén.

Nem, akkor már inkább a halál, késői bánata félig részeg állapotában még kétségbe ejtőbbnek tűnt. Zokogva, alkoholszagúan tántorgott egyre visszataszítóbbnak rémlő szállására, keze súrolta a templom előtt szomjasan áhítozó szökőkút medencéjének peremét, a Belén utca első házait védő vaskerítések rácsait, az Április 5. utca faragott keresztjét, aztán ott állt kitágult szemekkel, a fülében doboló pulzussal Kavanakadzsima csatamezején!

            Bal kezében egy félig kiürült pálinkás üveget tartott, jobbjával sikeresen ellökte magától az ordító gyalogos katonát. Nem, itt nem lehet életben maradni – súgta önmagának, és igyekezett a jobbszárny vonala felé mozogni. Mögötte magasodott a Szaidzso hegy, balra a Szai folyó vitte véres vizét. Cipőjét átáztatta a harmat, nadrágja szára tiszta sár, azt hitte imájára a halált kapta válaszul. Nem tehetett mást, meghúzta alaposan azt az átkozott pálinkát, beleüvöltött az első szembe futó katona arcába és Buenos Airesben vásárolt kése gyorsan utat talált a bőrpáncél rétegei között.

            Azt sem tudta, ki van kivel, ki ellen kell küzdenie, és kell-e egyáltalán. De bizonyos volt abban, hogy a szemlélődés, a passzivitás maga a pusztulás, a megsemmisülés. Most sajnálta igazán, hogy nem állt ki késpárbajra Octavio Gómezzel szemben, az minden bizonnyal egyszerűbb lett volna. Könnyebben kaphatta volna meg Carmen Dolores Ibanez szerelmét, de itt már túl sok a volna. Kését zsebébe tette és felkapott egy kardot a földről. A távolban ott lengett a Furin kazan és a Takeda család többi zászlaja, azonban őt nem hajtotta sem gyűlölet, sem győzni akarás, csupán egy barna szempár igézete, amely azt sugallta, hogy őt szereti.

Milyen buta és sebezhető is a férfi! Átlép téren és időn, hogy érzelmeit megmutathassa, mintha azok számítanának is valamit! A mészárlás közepén, amikor harcos harcosnak feszült, Nicanor d’Escoto csak kiabált, lengette kardját a feje felett, és nagyot kortyolt a pálinkából. Neki itt dolga van.

Ebben a pillanatban világosan látott, értett japánul, kijózanodott. Semmi nem maradt benne, mint erős elhatározás. Nem érdekelte, hogy hány év is állhat még előtte. Túllépet fájdalmon, mámoron, dicsőségen. Szemét a Csikuma folyón túl álló Kaizu kastélyra emelte, és rohanva elindult egy ligetecske felé, amin keresztül az ellenség akart áttörni pár száz lovassal.

Fütyültek a nyílvesszők, ordítottak az emberek, nyihogtak a paripák, szóval mindenki tette a dolgát. Úgy látszott, a rohamot sikerült visszaverni, a lovasok jelentős része meghátrált, néhányuk holtan esett a fűbe, idős vezérük a ritkás erdő egyik fájának támaszkodva lihegett, oldalából lándzsa meredezett, kardját a támadók felé szegezte. Ó, milyen jó is lenne ezzel az emberrel szót váltani! Megkínálni a pálinkával, beszélgetni nőkről, szerelmekről. Megkapni tőle tapasztalatokat, csapdákat és megoldásokat.

- Öreg, legyünk végre barátok, hiszen nem ellened vagyok én itt – mondta Nicanor d’Escoto.

Japánul azonban mindez így hangzott:

- Jamamoto Kanszuke, én most levágom a fejét! – mert Isten bölcsen zavarta össze a nyelveket.

A hangra mozdult az egyik, a mozdulatra reagált a másik, az ősz stratéga feje elvált a nyakától, Nicanor átkerült a fa másik oldalára, és kezében véres karddal ott állt az Urquiza tábornokról elnevezett utca fonnyadt fácskái alatt. Fogalma sem volt róla, hogy micsoda tettet hajtott végre, hogy neki köszönhetően rendezetten vonulhatott vissza Ueszogi Kensin serege. Ismét részeg volt, mint a csap. De egyet tudott: felkeresi Carmen Dolores Ibanezt, még az este feleségül kéri, és nincs az a penge, az a bicskás, aki ebben őt meggátolhatná.

Furcsa módon Octavio Gómez sokkal messzebb volt tőle ebben a pillanatban, mint Kavanakadzsima mezeje.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.