Takaudzsi Hideszato jól emlékezett arra a nyári délelőttre, amikor a húgával elmentek a közeli folyóra horgászni. Mindenki tudta, hogy egy démon lakhelye található a víz közelében, mégis Uma úgy megijedt egy szikla alól kiugró rókától, hogy földbe gyökerezett a lába, és csak sikított. Hideszato úgy tett, ahogy apjától tanulta, benyálazta az ujját, s bekente a fülcimpáit – és valóban sikerült megőriznie a hidegvérét.

            A második alkalommal tizenhat éves lehetett, látta apját kilovagolni az ikutai erdőben az ellenséges katonák elé. Takaudzsi Giicsi fennhangon elmondta nevét, címeit, és párviadalra hívta ki a legbátrabb katonát, akit aztán le is győzött annak rendje és módja szerint. A fiú ekkor fogadta meg, hogy ő is ilyen eltökélt, megrendíthetetlen bátorságra tesz szert, de bizony, az első csatájában ezt még nem sikerült megvalósítania. Hosszú elmélkedései alatt jött rá, hogy a félelem nélküliség nem azonos a bátorsággal. Az igazi bátorság legyőzi a rettegést, felülkerekedik azon. Hamarosan ennek megfelelően kezdett viselkedni, megingathatatlan bátorsága, amely nemcsak az ütközetekben nyilvánult meg, hanem a hétköznapok világában is, hamarosan híre kelt az egész országban.

            A viszonylagos béke évei következtek, a dajmijo gyakran küldte büszke kiállású, a legnehezebb helyzetekben is megfontoltan viselkedő szamuráját követségbe. Egy alkalommal Ovari tartományból tartott Jamato felé, a gyönyörű Biva-tó mellett. Csodálatos ligetek árnyai tükröződtek a rezzenéstelen víztükrön, a férfi nem tudott betelni a látvánnyal. Mennyi béke, mennyi szépség adatott meg neki egy szempillantás alatt, emberek ezreinek egy élet alatt sem jut ennyi. Gondolataiba mélyedve sétált át egy kecses ívű fahídon, amikor azt vette észre, hogy a híd közepén egy hatalmas sárkánygyík fekszik. Hirtelen nem tudta, hogy mit is tegyen: forduljon vissza, menyjen tovább, vagy ölje meg a rémalakot? Benyálazta az ujját, bekente a fülcimpáit, majd úgy döntött, hogy tovább halad. A szörnyeteghez érve átmászott rajta, s folytatta útját célja felé.

            Alig ment néhány lépést, amikor kiáltozás ütötte meg a fülét. Megállt, válla fölött hátra sandított, és egy furcsa kis alakot pillantott meg. Díszes ruhában loholt utána, fején sárkánykarmokkal ékesített korona díszelgett, hosszú, vörös haja lobogott a szélben.

            - Jó uram! – kiabálta. – Várj meg, had beszéljek veled!

            Amikor utolérte Hideszatot, így folytatta:

            - Ennek a tónak vagyok a sárkánya, az előbb még igazi valómban feküdtem a hídon. Évezredek óta itt élek háborítatlanul, békességben az emberekkel, azonban az utóbbi években egy iszonyatos százlábú látogat meg minden este. Már sok gyermekemet megevett, s attól tartok, hamarosan rám is sor kerül, hacsak nem véd meg tőle valaki. Ezért nyújtózom el nappal a hídon, hátha jön egy bátor harcos, akinek a segítségét kérhetem. Mivel te nem rémültél meg tőlem, ezért talán te menthetsz meg a ragadozótól.

            Takaudzsinak nem volt nehezére beleegyezeni a kérésbe, arra gondolt, most aztán valóban próbára teheti bátorságát: mire képes egy szamuráj egy démonnal szemben. A sárkánykirály titkos ösvények labirintusán keresztül vezette el a víz alatti világba, egészen meseszép palotájáig. Szolgák serege kísérte a férfit, puha párnát tettek alá, finomabbnál finomabb ételekkel kínálták. Amikor mindketten jóllaktak, vendéglátója olyan szakét töltött a csészéjébe, aminek nem kóstolta még párját. Békésen poharazgattak, míg aranyhalak táncoltak előttük, a zenét édesvízi halak pengették apró samiszeneken.

            Hirtelen villámok cikáztak át az égen, sötét felhők takarták el a csillagokat és a holdat. Zengett az ég, a Biva-tó minden lakója biztonságos zugot keresett, úgy tűnt, a palota is rögvest összeomlik. Hideszato felpattant, a fegyverei után nyúlt, de a látottaktól teljes tanácstalanság lett rajta úrrá. Egy hatalmas százlábú kanyargott lefelé a Mikami-hegyről, világítottak óriási szemei és mind a száz lába is. Félig már be is kúszott a vízbe, mire a szamuráj magához tért, nyílvesszőt helyezett az íjra, gondosan célba vette a rémet, majd útjára engedte a vesszőt. Azonban a nyíl eltört a szörnyeteg vastag homlokán. Takaudzsi újra célzott, suhant a halált hordozó, azonban ismételten szilánkokra törötten pattant le a démonról.

            Hideszato benyálazta az ujját, benedvesítette a fülcimpáit, és így gondolkodott:

            - Ha az emberi nyál ilyen csodára képes, elképzelhető, hogy másképp is hasznát vehetem – azzal szájába vette a harmadik nyílvessző hegyét, egy ideig ott tartotta, majd hirtelen célzott és lőtt.

            Pont a százlábú két izzó szeme között hatolt be a nyíl, és azonnal megölte a szörnyeteget. Az égzengés elhalkult, ismét előtűntek a csillagok és a hold is, a tó felszíne kisimult. Behúzták a vízbe az istentelen rém tetemét, a férfi házigazdája javára lemondott az értékes trófeáról.

            - Látom, nemcsak a bátorságod rendkívüli, hanem a nagyvonalúságod is. Ennek a százlábúnak a feje a tróntermembe fog kerülni, mindegyik lábából egy a palotám száz szobájának egyikében fog majd fényt adni. Cserében ajándékokkal kedveskednék neked, ha meg nem sértelek.

            Másnap reggel a sárkánykirály teljes udvartartása kísérte a partra Takaudzsit, ott adták át az ajándékokat: két harangot, egy zsák rizst, egy tekercs selymet és egy üstöt. A szamuráj elbúcsúzott új ismerőseitől, folytatta útját Jamato felé. Az első kolostornak adományozta a szebbik harangot, a következőnek a másikat. A rizst, a selymet és az edényt azonban megtartotta, mint kiderült, nem döntött rosszul.

            A zsákból sosem fogyott ki a rizs, a selyemnek sosem lett vége, az üstben főzés nélkül készült el az étel. Hideszato, amint visszatért birtokára, gyakran látta vendégül kevésbé tehetős alattvalóit, adakozott a környék szegényeinek. Az emberek hamarosan új nevet akasztottak rá: Tavara Csódzsának hívták, Rizses-zsákos Nagyúrnak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.